Gondolatok

„A kerékpárosok a modern kor hőseinek hiszik magukat, pedig csak egy rosszul szervezett társadalom bomlástermékei ők. (…) Nem tűrnek semmiféle szabályozást: jönnek szemből, oldalról, hátulról, autóúton, gyalogjárdán, hidakon, alul- és felüljárókban, játszótereken. (…)a kerékpározás vidéki szórakozás, a nagyvárosokban, így Budapesten csak a szabadosság-központú médiamanipulátoroknak köszönhetően lett divat, pedig itt – semmi kétség – az autós lehetne a közlekedés egyedüli főszereplője”

Tóth Gy. László – Magyar Nemzet

Buda maraton 2011

BUDA MARATON 2011 from SteveStudio on Vimeo.

Gratulálok mindenkinek aki ebben a – 2006-ot idéző – időben rajthoz állt és teljesítette bármelyik távolt az idei Buda maratonon. Nagyszerűen teljesített Sztyopa aki 13. lett a Master 2-ben. Külön meg kell említeni Dózsa Gabi teljesítményét aki láncszakadás miatt az utolsó 7 km futva tette meg! (patentszemet, láncbontót ezentúl biztosan visz majd magával) Amondó és Kéri Attival a könnyebbik megoldást választotta, még szombaton lenyomták a távot, száraz pályán. Vasárnap viszont, – Nagy Krisztinával kiegészülve – trióban teljesítették a félmaratont, a terepfutók között. Vegyes csapatként is a 3. helyen végeztek a férfi csapatok között. Bizonyítva, hogy a futók között is számolni kell a Vuletával! :-P

Bringával az autópályán?

A jövő elérkezett, Németország bemutatja a világ első nagyteljesítményű elektromos kerékpárját. A világ leggyorsabbját. De vajon megéri az árát?

Az elektromos bicajok eddig nem a teljesítményükről voltak híresek, ismétlem: eddig. A BlackTrail – a német PG Bikes és a UB Composites terméke – 100 km/h-ig (lassan írom, hogy mindenki megértse, száz kilométer per óráig) gyorsul, ami a világ leggyorsabb elektromos vasparipájává teszi. Ahhoz, hogy ezt a sebességet elérje, a váza Formula 1 minőségű karbon-rostból készült és a magas nyomatékú motort úgy drótozták be, hogy 7 kilowattal – ennyi energiával egy egész ház akár 6 órán át üzemel – tol előre. És bámulatos, a BlackTrail kevesebb, mint 20kg-ot nyom és több mint 193 km-t képes megtenni egyetlen feltöltéssel (Budapest-Miskolc). A 80 000 dolláros (16 000 000 Ft, bezony, ez hat darab nulla) árcímke és a legyártott 667 darab miatt kicsi a valószínűsége, hogy találkozni fogsz vele egy parkolóórához láncolva, de a lényeg, hogy már megvan. A század végére az elektromos biciklik túl fognak nőni a Vespákon mind árban, mind teljesítményben.

A nyereg: Brooks 17 Champion Special, kiskereskedelmi ára 150 dollár (30 000 Ft) körül mozog.
A fékek: belső hűtésű Hope Tech V2 tárcsafékek, külön-külön vásárolhatóak meg, kiskereskedelmi áruk 565 dollár (113 000 Ft) körül van páronként.
A kerekek: egy szabvány pár karbon-rost mountain bike kerék kb. 2 500 dollárba (500 000 Ft) kerül. A BlackTrail 16 400 dollárt (3 300 000 Ft) kér egy VARUS futófelületű tartalék szettért

(forrás: mozgasvilág.hu)

Oxygen 3 party


Egy Facebook bejegyzésnek (is) köszönhettem, hogy részvehettem az Oxygen Wellness 3 VIP partyval egybekötött megnyitóján. De nem ám mint egyszerű celeb-vendég. :-) Néhány kitűnő sportemberrel együtt rögtön kerékpárra is pattanhattam. Érdekes volt, a valóban gyönyörű és zsír új központban edzeni, szinte a terített asztalok között. Természetesen Vuelta mezben, így talán reklám értéke is volt a dolognak. Nagyon jó hangulatú másfél órás edzést követően azért mi is elmerültünk a sokadalomban és körbejárhatuk a létesítményt.

A tagdíjfizetés rendje

Tehát mostantól a befizetéseknek két módja lehetséges:
- kp : vagy személyesen adjátok át nekem vagy zárt borítékban juttatjátok el hozzám ráírva a nevet, összeget és hogy mire történik a befizetés (telszámom: 30 999 8150)
- bakni átutalás: a következő számlaszámra kérem utalni az összeget a közlemény rovatban mindenképpen szerepeljen a nevetek és az, hogy mire fizettetek (gondolom 96 karakter elég lesz erre), amennyiben a befizetőt nem tudom beazonosítani, akkor az összeget automatikusan vissza fogom utalni oda ahonnan érkezet (mert nekem az átutalás ingyenes)
10918001-00000018-25950028 Orbán László
Természetesen lehetséges még a postai befizetés is rózsaszín csekken, de ez szerintem nagyon drága így felejtős.

Telefon wallpaper


Nokiára terveztem, de talán más Telefonokhoz is jó lesz.

MÁTRA 2010

Kicsit késve, de itt a Mátra Maratonos élménybeszámoló.


A hidegfronttal együtt indultunk A Mátrába péntek este. A szállás már le volt foglalva a Vörösmarthy turistaházban. Azt nem mondanám, hogy meleg vacsorával vártak bennünket, de mégiscsak másként alakult az este mint terveztük. Odafelé arról beszélgettünk Sztyopa barátommal, hogy „Milyen jó lesz szombaton a Mátrában ébredni”. Az eső kísért bennünket, de nem volt vészes. A kis faházunkban költöttük el a vacsoránkat éppen, amikor a szomszédból átszóltak: „Nem jöttök i marha nagy tüzet raktam!” Persze, hogy kimentünk. Megtudtuk alkalmi szomszédainktól, hogy bár ők nem indulnak a vasárnapi versenyen, azért aznap is derekasan tekertek. Szóval kiváló sportemberekbe botlottunk. Az is kiderült ismét, hogy nem csak a bringázásról lehet órákat beszélni, hanem a tájfutásról is. Az előkerült mézes-málna pálinka már csak fokozta a hangulatot. Szombaton kicsit fázósan ébredtünk. A felejthető reggeli után elindultunk Mátraszentimrére bevásárolni ezt-azt. „Merre menjünk túrázni?” Ha már itt vagyunk – gondoltuk – akkor meglátogattuk a Csörgő-szurdokot. Fantasztikus kis túra lett… Ebédre zöldséges köles következett amit faházban ütöttünk össze majd bandázás a VK-ban.
Vasárnap. A verseny napján már nem szundikálhattunk sokáig. Korán indulás a VK-ba mert ugye a többiek nevezése is nálunk meg egyébként is…
FIRE! Az első hosszú emelkedőn még tartottam magam és mentem az bollyal. De rájöttem, hogy ez nekem így sok lesz mert van még 90 km. Visszavettem a tempót de így is elég jó ütemben értem el a Kékest. Nagy örömömre péntek esti barátaink ott szurkoltak nekünk. Köszönet innen is. Vissza Mátraházára, jó iramban tudtam menni lefelé, Bodoki Robival meccselgettünk. Visszatérve VK-ba. Meglepődve hallottam, hogy három Vueltás ért be egyszerre. Dózsa Gabi is itt volt előttem. Nem akartam megelőzni, mert gondoltam fölösleges. A szénégetőnél levő frissítőn még kolbászt is vettem magamhoz, biztos ami biztos.
Szentimrének menet már küzdelmes volt, Gábor eldefektelt. Sajnos nekem folyamatos nehézséget jelentett, hogy mindig meg kellett állnom egy-egy fánál. Valószínűleg fölfázatam a faházban éjjel. Mátraszenistvánnál a Kétkerék vendégház is terített, csinos hölgy, finom sütemény. – Én már nem is megyek tovább – gondoltam. Igazából innen már a teljesítés volt a célom. Szépen tekertem. A kormánycsapágyam megadta magát ez is idegesített és talán el is éheztem a végére, de minden jóm ha a vége jó.

24/17 órás


A Vuelta Radical ismét kitett magáért. Megküzdöttünk az elemekkel, esővel, sárral, önmagunkkal. Az képeken ez még nem látszik ugyan, de így volt. Itt éppen Jenő, a csapat doyen-je teker. További nagyszerű fotók a versenyről. Élménybeszámoló hamarosan.

Addig is itt a video.

A parlagfű védelmében

A parlagfű latin neve: Ambrosia artemisifolia, a hármaslevelű parlagfűé pedig: Ambrosia trifida. Azt mondják rájuk, hogy gaz, pedig nem igaz. Gaz, csak az emberek között van, mert van rendes ember, meg gazember. Növények között nincsen gaz, csak haszonnövény és gyomnövény. A parlagfű nem gyomnövény, mint ahogy az ürömfélék családjába tartozó többi növény sem az. Az ürömfélék hasznos növények gyógyításra, ételek, italok készítésére használják őket. Például a likőrök, borok közül nagyon finom az ürmösbor, vagy likőr. Az egyéb hasznosságot illetően csak később adok magyarázatot.
Még 1973-ban, amikor először találkoztam személyesen Lajos Atyával, a lazarista missziós pappal Adonyban, úgy tudtam, hogy a parlagfű haszontalan gyomnövény. Szerencsére nem voltam rá allergiás, mint más pollenekre sem. Különös véletlen folyamán ismerkedtünk meg. Dunaújvárosban voltam közlekedési rendőr és Adonyban ellenőriztem a forgalmat, a kivilágítatlan kerékpárosokat. Esti szürkület volt már és láttam, hogy egy idős úr kerékpárja hiányosan van felszerelve, mert nem volt hátsó világítása. Lajos Atya volt az, de nem büntettem meg, hanem csak figyelmeztettem. Sokáig beszélgettünk, mert a szerénysége mögött egy nagy tudású, intelligens embert ismertem meg, s még a tréfa sem állt tőle távol, amikor azt mondta, hogy a Jóisten vigyáz rá, még akkor is, ha nem jó a világítás a kerékpárján… A teljes cikk itt.

Bükk maraton 2010 beszámoló


A szombati megérkezésünket követően már gyülekeztek a felhők, de én csak legyintettem, mondván – nem lesz ebből semmi. A kempingben volt végül némi eső, de az igazi meglepetés akkor ért, amikor elindultunk egy pici pályabejárásra. Léneg a lényeg, hogy a pálya egy része kapott egy szabályos felhőszekadást. Jól nézett ki a fehér pólóm mire visszaértünk. Sztyopa carbonárájával vigasztalódtunk.
A vasárnapi versenyről: Szikrázó napsütés és sár fogadott minket a rajtban. A pálya első emelkedős szakaszát ismertem, hiszen itt bringáztunk előző nap. Viszonlag hátulról rajtoltunk így raktam is neki rendesen csak miután láttam, hogy 170 fölöt kalimpál a pulzusom, vettem vissza a tempót. Az első komolyabb vizes részen úgy bepárásodoztt a szemüvegem, hogy alig láttam valamit. Talán ennek tudható be, hogy nagyon bátran toltam fölfelé a kapaszkodó sor mellett, volt aki biztatott is. Az első itatónál megpihentem, itt sokan elmentek (a csapatból is) A sáros lefelék sem feküdtek nekem nagyon. Óvatoskodtam. Volt olyan szegény, aki tényleg feküdt, vérző fejjel. Visszaérve a versenyközpont közelébe, Dózsa Gabi rámkiáltott, hogy – Nyomjad! – Akkor még nem éremzetem, hogy javulhatnék. Később, amikor már újra kapaszkodni kellett fölfelé, és a pálya is porszáraz lett, találtam magamra. Kezdtem beérni az előttem haladókat. A lefelék is nagyon mentek. Végül is – a helyezést illetően – így sikerült hoznom a szokásos középmezőnyt.
Volt itt minden, sár, rekkenő hőség, porszáraz sziklás lefelék és megint dagonya. A fotó után pár másodpercel kiszállt alólam a bicaj egy sáros domboldalon. Éppen abban a pillanatban mikor azt gondoltam -50 km után -, hogy „megvan”. Ám csak annyit szabad mondani magadban, hogy meglesz, nem többet.

{{desc}}

via Bükk Maraton 2010 by amondo at Garmin Connect – Details.

Follow

Get every new post delivered to your Inbox.